2014. december 12., péntek

A titokzatos túlélő

Idáig azt hittük, végre kiűztük, vagy elpusztítottuk a rágcsálónkat.Először csak csapdákat vettünk, de nem ment bele .Majd jött a méreg is. Evett is belőle jócskán, Ízlett is neki, és  vidáman élt tovább.  Azután jött a kölcsönbe kapott profi  (60ezer Ft-os) riasztó.Egy időben úgy tűnt, - nyáron, mikor szinte állandóan nyitva volt a bejárati ajtó, hogy nem bírta a riasztó ultrahangját, a rezgéseket, meg isten tudja miket kibocsátott még ki magából. Csak akkor húztuk ki azt a kütyük, mikor már nem tarthattam nyitva az ajtót a hideg miatt. Ági végig takarította az egész spájzot. Kitettük a kedvenc kekszét is csalinak, de többé nem jelentkezett.Kizárólag a száraz tésztát, meg a kekszet kedvelte. Egyetlen-egyszer rágott meg 1 szem krumplit. Ági kidobta az összes száraz tésztát, kekszet, amikből falatozott, és újakat vettünk.
Kb 10 napja kértem meg Ágit, hogy főzzön nekem egy kis tésztát -már nem tudom mihez. Elővette az egyik tésztás kosarat. Feltűnt neki, hogy az egyik levestésztás zacskó, bár nem lett felbontva, csak félig van. Hozta be, hogy megmutassa nekem. Azt hitte, Zoli vásárolt figyelmetlenül. Megrázta előttem a zacskót, mire az aljából hullott ám ki a tészta. Először azt hittük hogy talán lyukas zacskó lett vásárolva, de nem. Amikor a kosár tartalmát kipakoltuk, rájöttünk, hogy minden zacskó alján van egy - egy luk. Mindegyiken épp akkora, hogy szemenként ki lehessen húzni belőle a tésztát. A kosár alján egyetlen szemet sem találtunk.  És egérszart sem.Ellenben a mély polcok falánál rengeteg potyadék. Mivel a polcok sötétbarnára vannak festve, nem volt feltűnő. Előszedtük a polcok alá rejtett (hogy a kutya semmiképp ne tudjon belekóstolni) 3 db egyenként fél kilós dobozt. Ezek voltak teli a méreg granulátummal. Egyetlen szem sem volt egyikben sem. Ági ezeket a tanyájukról hozta. Azért a nagy mennyiség, mert a gabonatárolók  az egerek, patkányok, különféle rágcsálok kedvelt tartózkodási helye.
Ahogy a kuckómban ülök, minden éjjel 11-fél 12 között hallom 1-2 percig a matatását. Előtte, utána néma csönd.Valószínűleg utána is ügyködik, csak az érkezését hallani meg.
Rejtélyes....
Ági, amint tud szerezni, hoz egérragasztót. Ha szerencsénk lesz, erre nem készült föl, és beleragad. Akkor végre meglátjuk a mi kis besurranó, ravasz szellemünket.
*********************************************************************************

Péter egyre rosszabbul van. Egyre gyakoribb, hogy nem kap levegőt. Most már hetente elfogy nála egy -két Nitromin spray. És még mindig semmi hír a műtétje időpontjáról.
Valami érthetetlen oknál fogva nem jár neki oxigénpalack sem. Kórházba pedig nem akar befeküdni.
Érthető, én is viszolygok a kórháztól. Pláne, mióta ilyen katasztrofális állapotban vannak a kórházak.Mikor 3 vagy 4 évvel ezelőtt valami agyatlan kitalálta, hogy infúzióra be kell feküdni, kétségbe voltam esve. Szerencsére nem sokáig élt ez a rendelet. Csak sajnos most már nem tudom ambulánsan intézni. Ezért is kérem akkor, mikor amúgy is be kell feküdnöm kivizsgálásra.
A térdműtétje után alig pár alkalommal ment el gyógytornára. Május elején lement Balatonfüredre. Szeptember elején az egyre gyakoribbá váló légzési nehézségei miatt kénytelen volt feljönni Pestre. Akkor kezdték kivizsgálni. A doki tüdőproblémákra gyanakodott. Sürgősséggel vizsgálták. Nem értem, miért nem vizsgálták a szívét is egyidejűleg, pedig kezdettől fogva Angina pektoris tüneteit mutatta. Tudom, mert legalább 2 éven keresztül szenvedtem tőle, míg egy orvos nem találta el azt a kezelési módot, amivel tünetmentessé nem váltam.
Szokatlanul nagy dózisban alkalmazta nálam az Olicard nevű gyógyszert. Nem tudom, nem ártott-e azzal, hogy panaszmentessé váltam, és az EKG-m is normális jeleket küldött. De szerintem legalább adott néhány, nem is néhány: legalább 25 szívbetegség-tudat nélküli évet.(18 éves koromban váltak rendszeressé a panaszaim. Ezért nem emlékszem az orvos nevére. Mert azokat a leleteket, orvosi véleményeket nem őriztem meg. Nem sejtettem, hogy egyszer még szükségem lenne rájuk. )
Sokszor megpróbáltak leállítani róla. Megfelezték az adagot, kísérleteztek más gyógyszerekkel, de egy-másfél hónap után mindig visszatértek a panaszaim. És ezt a műszerek ismételten igazolták is.Csak a szívultrahang mutatta ki újra és újra, hogy baj van. Persze én sem vállalkoztam a szívműtétre, mert amondó voltam, hogy amíg gyógyszerrel nincsenek tüneteim, nem vállalkozom szívműtétre.

Zoli általában el szokta titkolni előlem, ha beteg az apja. A térdműtétről is csak akkor számolt be, mikor már túlesett rajta. Persze én tudtam róla, mert a közös barátok nálam érdeklődtek, hogy "mikor is lesz"?
Csodálkoztam is, hogy most ezt elmondta.igaz, hogy csak november vége felé. Ebből tudom, hogy nagyon fél, hogy meghal az apja, és engem majd sokként ér a hír. Az ő műtétjére hamarabb kerül sor az enyémnél, így nem tudja elhallgatni. De arra is föl kell készítenie, hogy minden pillanatban meghalhat még a műtét előtt. Hiszen november elején még megfőzte a bablevest, és nem sokkal később készített még tatárt is.

2014. december 7., vasárnap

Megint csak rossz hírek...

Ezúttal ugyan nem rólam, de mindkettőnket érint...

Péter (a volt férjem)  tavasszal, vagy még februárban?- már nem is tudom, térdprotézist kapott Azóta is szenved vele. Nagy fájdalmai vannak, ha lehet, még rosszabbul jár, mint azelőtt., bár ő szerencsére nem szorul kerekes székre. A műtétje előtt neki is mondták, hogy le kell fogynia, de mivel csak annyit mozgott, hogy elment a kocsiig, nagy nehezen beszállt, elment a piacra vásárolni, visszaült az autóba. Amit lehetett, ülve készített elő, főzött egy kondérnyi kaját, és zabált,- zabált -ivott - zabált, és megint ismét ivott. és persze hízott és hízott tovább.
Gondolom, nem csak nekem, hanem neki is ki kellett vizsgáltatnia magát a műtét előtt.
Elképzelni sem tudom, hogy miért nem vették észre nála a szívkoszorúér szűkületet, a magas koleszterin szintet.EKG-t mikor befekszik a kórházba a műtétre, minden kórházban készítenek. Tényleg nem tűnt föl senkinek, hogy valami nem stimmel?
Vagy csak nekem volt szerencsém, és engem vizsgáltak ki ennyire alaposan? 
Nem hinném, hogy a meszesedés fél év alatt alakult ki nála. Mióta az eszemet tudom,a jó zsíros ételeket szerette. Szalonna, hurka, kolbász, kocsonya, köröm,- és pacalpörkölt, csülök, - szerepeltek a kedvencei között.
Mióta cukorbeteg lett, azóta kerültek csak a zöldségek is a menübe. Igaz, hogy a húslevest mindig rengeteg zöldséggel készítettük (emlékszem, normál adag zöldséggel főztem a húslevest, és külön megfőztem hozzá Maggi kockás vízben kb 1-1,5kilónyi sárgarépát, gyökeret, zellert, mert a sok sárgarépa túlzottan megédesítette volna. A zöldséget mindig a leves előtt ette. Sosem jött rá, hogy trükközöm.
Nyáron egy ültő helyében megeszik egy literes doboz fagyit is, azóta is, hogy a cukorbetegséget diagnosztizálták nála. Persze nem cukormenteset.

Én december 20-án délután megyek át hozzájuk a betegszállítóval. Délelőtt Zoli a fiúkkal átszállítja az ágyamat, meg egyéb holmimat. Hogy mikor jövök haza, az még kérdés. Sok mindentől függ.
Pl. attól is, hogy a lépcsőjárót, amit a napokban hoznak majd el kipróbálásra, megveszi-e Zoli, vagy sem. Használtan 360 ezerbe kerül. Tehát jól meg kell gondolni. Mindenesetre hozzájuk, a harmadik emeletre - még ha  jól sikerül a műtét, akkor sem valószínű, hogy föl tudok menni.
Egyelőre nem tudja eladni, csak rettentő nagy (10 millió körüli) veszteséggel.. Azért vette meg annak idején, mert már elfogadták a ház pályázatát a liftépítésre.  Már csak a pénzt kellett volna utalni.
De közbejött a kormányváltás, és az egészből nem lett semmi. A vállalkozása irodáját is máshová kellett helyeznie, mert az érdeklődők, a majdani  megbízók nem caplattak volna föl 3 emelet, azaz kb.16 méter magasra.

2014. december 1., hétfő

Idióták gyülekezete...

A dolgozók tiltakoznak...
A vásárlók szintén....
De a kormány is már mögé állt a keresztény demokraták ( ?) (kis betűkkel,  mert ezek se nem keresztények, se nem demokraták) eszement javaslatának.
Mintha süketek, és vakok gyülekezete lenne...
Azt hiszem, ebből megint utcai demonstrációk lesznek.
Vajon miért hívják ki maguk ellen a nép haragját?
Mire jó ez?
Netán, hogy eltereljék a mindent átszövő korrupcióról a figyelmet?
"Dobjunk be a buta nép közé valamit, amin rágódhat" 
Az eladók még kevesebbet fognak keresni, szabadságot kell ezentúl kivenniük ügyintézésre, szerelőre várva...
Én is nagyon szerettem hét végén dolgozni. Az 1740Ft-os  kezdő fizetésemet 1940-re tornáztam föl a havi 2 vasárnappal, + 2 szabadnap is járt. Ha nem akartam kivenni, meghosszabíthattam velük a szabadságomat...
Valamelyik szenilis képviselő elkottyantotta bolond gondolatát, hogy ez csak a kezdet. Szeretné elérni, hogy Magyarországon "senkinek se kelljen vasárnap dolgoznia".
Későbbiekben ne legyenek nyitva az éttermek, kávezók, stb? Ne járjanak a tömegközlekedési eszközök? Ne dolgozzanak a kórházakban az orvosok, ápolók?  Aki vasárnap megbetegszik, az pedig vessen magára. Úgy kell neki. Ne legyenek vasárnap ellátva az állatok? Az asszonyok hét közben főzzék meg a vasárnapi ebédet? Ne takarítsanak, mossanak, vasaljanak? Mert mindez munka...
Ellenben üljenek be a templomokba, -hallgassák a Jóistent,- mert a papok sem dolgozhatnának- hazamenve pedig  az üres asztalt körbeülve, korgó gyomorral beszélgessenek... Ja, most jut eszembe: Isten is megpihent a hetedik napon.... Tehát ő is kiesik....